FUCK
THE
FU TU RE

vissza kellett volna mennem
hogy most ne a halált tartsam
egyetlen kiútnak
hogy ne nyomasszon a tény

mert vár ránk az otthon melege
az otthon melege ami kihűlt szobába
kimúlt emlékek után kapar

mert azt csinálom, kaparok az emlékek után
keresek vmi fanyarút, ami okot ad a fájdalmas arckifejezésemnek
de nem találok semmit, kapargatom csak a falakat és mesékből építek igazakat.
képeket képzelek, szavakat léptetek életbe
de ezek mind illúziók. egy vmi biztos. a hangulatok
ami akkor indulnak be mikor megnézek egy filmet, amit annyira szerettem gyerekként
vagy az ízek
tapintások

de szavakról, tettekről nincs emlékem.
emléknek gondolt elképzelések vannak csupán.
olyan nevetséges.
és én mégse tudok nevetni
se sírni
ami sztem a legrosszabb
mert se kifelé se befelé, sehova nemmegy semmi
és ezek percek se maradnak emlékek.
csak nehogy ne maradjanak ízek, illatok, érintések, hangulatok.
nehogy csak arra emlékezzem a fiatal felnőtt koromból, hogy
minden nap elvágyódtam innen és ez annyira erős volt, hogy nem engedett élni, de annyira viszont képes volt elgyengíteni, hogy meghalni képtelenné tegyen.

vissza kellett volna mennem, hogy bogyókkal nyomjanak tovább és megértett világképeket nyeljek be kicsinyke gombócba rohamként összerándult torkomba és gyomromba

hát nem vagyok egy sírós, olyan nehéz sírni, de
ezen a jubileumi 30y koncerten sírtam. mert sírni kell, mikor leül a színpadra és a közönség énekli neki, hogy ül és már csak ül és már csak üüÜüÜÜl ésmár csak ül és márcsak ül. jahaj és sötét van akkor, amikor vége van. bizony rohad sötét.
szóval ekkor vmi felszakadt és már nem tudtam énekelni, gombóc a torokba, majd meg fulladsz és a szemedbe a könnyek. zokogni szeretttem volna nagyon. leülni a csilalgok alá, hallgatni a dalokat és kisírni magam anélkül, hogy vki megkérdezné, hogy mibajom. az élet. azabajom.

úgyhogy a koncert végén megfogalmaztam hogy újra meg kell próbálnom azt, amit pár hónapja. thisisthe end. gúd báj krú wörld

sírni kell a 30ytól. hebi börzdéjt nektek fúk azért.

*kicsit szétvagyok esve. nemkicsit. FOO

felajánlom a halálom.
de ennek nincs is értelme.

akkor inkább csak a szerveim.


úgyszeretnék sírni, de nemtudok csak olyankor mikor szégyellem a könnyeim.
úgyfáj vmi ott legbelül.

hátnemtom.

megint sokat gondolok a halálra.

mentőövem. az egyetlen biztos mentőövem.

elegem van a tisztásból, a dzsungelbe akarok élni. sok ember látszólag boldog életet próbál élni a tisztáson és rohadtul fél, hogy egy dzsungelbe találja magát. nemmernek bejönni. pedig itt az élet. itt nincs képmutatás. a dzsungel az élet. nemkell a fény. aludni akarok. átakarom aludni az életet.

úgy szeretnék élni, hogy nincs senkim. nincs családom. az semmiképp.
mert akkor élhetnék drogosként napról napra. 30éves koromra teljesen szétesnék valószínűleg és meghalnék. amit cseppet sem bánnék, mert addig inger gazdag, élménydús életet éltem. és kurvára nem bánnék meg semmit.

így élhetek 60-70-80éves koromig, de semmi élet nincs kilátásba. szürke napok. pedig túl fiatal vagyok ahhoz elvileg, hogy így lássam a világot.

leszarom, egy drogos hülye állat akarok lenni, és igen, magamat akarom választani, nem az életet. és hamar akarok meghalni, mert nincs gusztusom ehhez a hányadék világhoz.
gúdbáj krúwörd.

a hiány az egyik legkibírhatatlanabb állapot.
annyira szenvedtet, hogy nem láthatom minden nap, nem ölelhetem soha,
nem lehet enyém soha... még csak nem is osztozhatok rajta

miért kell nekem mindig ilyenekbe bonyolódni? tényleg fájnia kell a szívnek, ami szeret.

a fájdalom és a szeretet nem létezik egymás nélkül. én meg nélküle nem létezem. a fájdalmat és a szerelmet, szeretetet is elviselem, de a hiányát nem. legyen minden, legyen semmi, de ő legyen nekem mindig. éljen túl. azt akarom, hogy éljen túl.

azt akarom, hogy mindent elmondhassak neki, hogy mindig felhívhassam, mindig ölelhessem. éljen túl. szeressen, hogy szerethessem.