hát nem vagyok egy sírós, olyan nehéz sírni, de
ezen a jubileumi 30y koncerten sírtam. mert sírni kell, mikor leül a színpadra és a közönség énekli neki, hogy ül és már csak ül és már csak üüÜüÜÜl ésmár csak ül és márcsak ül. jahaj és sötét van akkor, amikor vége van. bizony rohad sötét.
szóval ekkor vmi felszakadt és már nem tudtam énekelni, gombóc a torokba, majd meg fulladsz és a szemedbe a könnyek. zokogni szeretttem volna nagyon. leülni a csilalgok alá, hallgatni a dalokat és kisírni magam anélkül, hogy vki megkérdezné, hogy mibajom. az élet. azabajom.

úgyhogy a koncert végén megfogalmaztam hogy újra meg kell próbálnom azt, amit pár hónapja. thisisthe end. gúd báj krú wörld

sírni kell a 30ytól. hebi börzdéjt nektek fúk azért.

*kicsit szétvagyok esve. nemkicsit. FOO